Baba-mama

Szinte minden szülőnek komoly problémákat okoz a gyermekkori ekcéma. Ez az alapvetően veleszületett hajlamon alapuló, gyakran visszatérő bőrgyulladás főleg a kisbabák arcán, fején, testhajlataiban fordul elő.

Világra jövetelét követően 3-5 nappal jóformán minden újszülött bőre és szeme fehérje sárgás árnyalatú lesz. Mivel ez a jelenség kisebb mértékben szinte mindenkinél előfordul, ezért fiziológiás, azaz természetes sárgaságnak nevezzük, annak ellenére, hogy ebben az esetben is az újszülött csecsemő fokozott vérlebontásáról és a sárga festékanyag csökkent kiürítéséről van szó.

Mennyire kell megváltoztatnunk mindennapos szokásainkat, ha gyermeket várunk? Ihatunk-e a terhesség hónapjaiban alkoholt, kávét, teát? Összeállításunkból kiderül, mire kell különösen odafigyelnie, ha gyermeke lesz.

Az ekcéma a bőr, viszketéssel, szárazsággal járó gyulladásos állapota. A rendszerint nem összefüggő foltokban jelentkező betegség kialakulhat az arcon, karon, lábon, kéz- és lábfejen. A betegség jellegzetesen az első életéven belül jelenik meg. Jellemző a kórkép örökletessége, gyakori más családtagok közti előfordulása is. Családon belül szintén gyakori még a szénanáthás, asztmás megbetegedés.

Szédülés, émelygés, hányinger – minden terhes nő számára kellemetlen és visszatérő ismerősök. A rosszullétek pontos oka nem ismert: a legelfogadottabb magyarázat, hogy a méh falába ágyazódó megtermékenyített petesejt olyan anyagokat bocsát a vérbe, amik a szervezetben idegen anyagként hatnak, és ezért a test hányással próbál tőlük megszabadulni. A tüneteket teljesen nem lehet megszüntetni, de gyakoriságuk, erősségük csökkenthető.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu