Egy ritka gyümölccsel a rák ellen - Férfiaknak

Egy ritka gyümölccsel a rák ellen

Egy ritka gyümölccsel a rák ellen

Egy friss vizsgálat szerint a gránátalma jótékony hatást gyakorol a szervezetre és segítségével megelőzhető a prosztatarák kialakulása. A Clinical Cancer Research folyóiratban közölt kísérletet 50 férfi részvételével végezték el. A vizsgálat megkezdése előtt mindannyian átestek már műtéti beavatkozáson, sugár-, vagy más fajta kezelésen, mely a daganatos betegség gyógyítását szolgálta.

A kísérlet eredményességét az úgynevezett PSA-szint nyomonkövetésével igazolták: ez az a fehérje, mely jelzi a prosztatarák jelenlétét a szervezetben. A kísérletben részt vett, az italt rendszeresen fogyasztó férfiaknál a PSA értéke lassabban emelkedett, hosszabb idő alatt nőtt. Akiknél a PSA értéke gyorsan nő, vagyis rövid idő alatt emelkedik, nagyobb valószínűséggel következik be halálozás a betegség következtében.

A kísérletben részt vett személyek egy pohárnak megfelelő mennyiségű gránátalma-levet fogyasztottak el naponta. Ennek hatására a PSA-szint megkétszereződése 54 hónap alatt következett be. A vizsgálat előtt a PSA-szint már 15 hónap alatt a duplájára emelkedett.

A vizsgálatban részt vett személyek alacsony száma miatt további vizsgálatokra van szükség, hogy egyértelműen állíthassuk, a gránátalma valóban segíthet a komoly mellékhatásokat kiváltó terápiák szükségességét elhalasztani. A prosztata rák kezelésére szolgáló gyógykezelések ugyanis sokszor váltanak ki fáradtságot, depressziót és impotenciát. A gránátalma fogyasztása ezzel szemben semmilyen komolyabb mellékhatást nem okozott.

A kutatók feltételezése szerint a gránátalma, gyógyító hatását a benne található polifenoloknak, vagy más összetevőknek köszönheti. Valószínűleg a kedvező hatás az összetevők szerencsés variációja útján valósul meg, a pontos részletek azonban egyelőre nem ismertek.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu