A tévében látott alkohol ivásra sarkall - Férfiaknak

A tévében látott alkohol ivásra sarkall

A tévében látott alkohol ivásra sarkall

Egy nemrég készült tanulmányból egyértelműen kiderül, hogy azok a tévéműsorok, amelyekben többször isznak alkoholt, a nézőket is alkoholfogyasztásra sarkallják.

Rutger Engels professzor, egy norvég kutatás vezetője elmondta, hogy két 20 fős férficsapatot vizsgáltak. Beültették őket egy italokkal (vízzel, üdítővel, sörrel) teli hűtőbe és megnézettek velük egy-egy filmet. Az egyik húsz fős csoport az Amerikai pitét nézte, ami 23 olyan jelenetet tartalmaz, amelyben isznak, ezen kívül a filmet időnként megszakítottak alkoholreklámokkal is. Akik ebben a csoportban voltak átlagosan három doboz sört ittak.

Ellenben a másik csoport tagjai, akik a 40 nap és 40 éjszaka című filmet nézték, amiben elvétve van ivós jelenet és reklámokkal sem szakították meg a filmet, átlagosan másfél doboz sörre kívántak rá.

A képeken látott jeleneteket tehát mintegy követendő példának tekintik a nézők, bár jellemzően nem azok kezdenek el inni, aki amúgy nem hajlamosak az alkoholfogyasztásra, hanem azok isznak többet, akik amúgy is előszeretettel nyúlnak az alkoholhoz. Viszont azokra, akik majd később alakítják ki ivási szokásaikat, vagyis a gyerekekre lehet, hogy rossz irányban hatnak ezek a jelenetek.

A professzor elmondta, hogy természetesen nem akarják, hogy betiltsák a filmekben az ivást, vagy az alkoholreklámokat. Csupán érdemes lenne úgy összeállítani a műsorstruktúrát, hogy a gyerekek ne láthassanak túl sok olyan jelenetet a tévében, amelyben alkoholt isznak.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu