Bárányhimlő - Gyermek

Bárányhimlő

Bárányhimlő

Tévhitek és az igazság

A bárányhimlő fertőzés ép immunrendszerrel rendelkezők esetében sem minden esetben veszélytelen betegség. Kevesen tudják, hogy veszélyezteti a kismamák és magzatuk egészségét, továbbá esetenként súlyos idegrendszeri és légúti tünetekkel, májelégtelenséggel, baktériumok által keltett felülfertőzéssel járhat. Bár a gyermekkorban ritkábban jár komolyabb szövődménnyel, az újszülötteknél, tinédzsereknél, felnőtteknél a betegség lefolyása súlyosabb, akár halálos kimenetelű is lehet.

A bárányhimlős beteg bőrét víz nem érheti, hólyagos kiütéseit cinkes rázókeverékkel vagy más egyéb krémmel kell bekenni.

A bárányhimlős betegnek nemhogy nem szabad, hanem kell is zuhanyoznia és utána törölközővel - dörgölés nélkül - a vizet óvatosan, de alaposan kell felitatni. A gyermeket ne öltöztessük melegen, mert a verejtékezés jobban fokozza a viszketést. Mentolos hintőporral enyhíthető ez a kínzó állapot, azonban mást a kiütésekre kenni SZIGORÚAN TILOS! A bakteriális felülfertőzés lehetősége miatt ajánlott a naponta többszöri mosakodás, a rövidre vágott körmök és a tiszta, száraz ruházat.

A bárányhimlős beteg csakis akkortól fertőz, miután bőrén megjelentek az első kiütések.

A bárányhimlő lappangási ideje 14-21 nap, azonban fontos tudni, hogy a beteg már kiütések megjelenése előtt 1-2 nappal fertőz. A vírus cseppfertőzés, a beteggel való közvetlen érintkezés, vagy váladékkal frissen szennyezett tárgyak útján terjed.

A bárányhimlős hólyagok elvakarását csakis azért kell megakadályozni, nehogy csúnya hegek maradjanak később a bőrön.

A hólyagos kiütések elvakarásából nemcsak hegek alakulhat ki, hanem a bárányhimlő egyik gyakori szövődménye, a hólyagok elgennyesedése és a gennyes gyulladás továbbterjedése származhat. Ezért is nagyon fontos az elkaparás megakadályozása, a körmöket rövidre kell vágni és érdemes reszelővel simává tenni a végüket.

A bárányhimlő egy olyan gyermekbetegség, amit felnőtt nem kaphat el.

Leggyakrabban valóban gyermekbetegségként fordul elő, de a bárányhimlő bárkit, bármilyen életkorban elérhet.

A bárányhimlős betegtől övsömört lehet kapni.

Az övsömör és a bárányhimlő kórokozója azonos, de az övsömört nem a bárányhimlős gyerekektől kapják el az idősebbek, hanem a gyermekkorban átélt bárányhimlő utáni védettség csökkenésével "ébred fel" a mindannyiunk szervezetében ottmaradt vírus, amely a fájdalmas kiütéseket kiváltja.

A bárányhimlő megelőzésére és kezelésére nem létezik megoldás.

A bárányhimlő elleni védőoltás hazánkban még kevésbé ismert, s a nem kötelező védőoltások közé tartozik. Az élő attenuált (gyengített) vírust tartalmazó vakcina hatékony, tartós immunitás kialakítására alkalmas és kevés mellékhatással jár, melynek alkalmazásával a betegség szövődményeivel együtt megelőzhető. A már bárányhimlős beteg gyógyszeres kezelése indokolt esetekben ún. vírusellenes készítményekkel (aciklovir) történik, s a kiütések megjelenésétől számított 24 órán belül mutat bizonyított hatékonyságot.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu