A nyelv a lélek tükre - Legfrissebb

A nyelv a lélek tükre

A nyelv a lélek tükre

A nyelv elsősorban izomszövetből és kisebb részben mirigyekből felépülő szerv. Felületét szemölcsök borítják és itt helyezkednek el az ízlelőbimbók is. Számos alapvető életfunkció során nélkülözhetetlen szerepe van: táplálkozás, beszéd , ízérzés, de például a nyelvgyökön található nyelvmandula az immunvédekezésben vesz részt.

Az utóbbi évek kutatási eredményei bizonyították, hogy a nyelv ízek iránti képessége egyrészt öröklött, másrészt bizonyos betegségek hatására változik.-mondta el Prof. Balázs Csaba, endokrinológus. Az ízeket a nyelv különböző részein érezzük. A legújabb kutatások bizonyították, hogy az édes és a keserű elkülönítésében örökletes faktorok, gének játszanak szerepet. Arról is egyre több adat áll rendelkezésünkre, hogy ezek az ízérzetért felelős gének gyakran társulnak egyes betegségekkel (daganatok, anyagcsere betegségek, stb. ).

Nem véletlen az, hogy egyes emberek egyébként előnyös ételeket kellemetlennek (keserűnek) éreznek és ezért nem fogyasztják, másokból viszont túl sokat is esznek! Az ízek érzése ugyanis megváltozhat és ez a változás bizonyos betegséggel való társulást is jelezhet. A legmeglepőbb megfigyelést japánt kutatók tették az elmúlt év végén. Kimutatták, hogy nemcsak cinkhiányban, de egy bizonyos autoimmun idegrendszeri betegségben sem tudják a betegek az ízeket elkülöníteni. Ezt a jelenséget idegen szóval diszgeuziának hívjuk és érdekes módon az autoimmun eredetű pajzsmirigybetegségekben is megfigyelhető.

A "nyelvégés" (égő érzés a nyelven és a szájnyálkahártyán) néha nagyon nehezen kezelhető betegség. Bizonyos vitaminok hiánya (A, B), hormonális változások, vészes vérszegénység, cukorbetegség lehetnek a háttérben, de gyakran észlelhető a reflux-betegség kísérő tüneteként is.

Az ízérzés csökkenése (hipogeúzia) vagy elvesztése (ageúzia) rendszerint a nyelvet érintő betegségekre vezethető vissza. A jelenség megfigyelése nem csak azért hasznos, mert korán felhívja a beteg és orvosa figyelmét a pajzsmirigy autoimmun betegségére, hanem azért is, mert a gyógyulás után az ízek érzése teljes mértékben helyreállítható.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu