Alvással a cukorbetegség ellen - Legfrissebb

Alvással a cukorbetegség ellen

Alvással a cukorbetegség ellen

A jó éjszakai alvás csökkenti a II-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát, állítják a kutatók.

Azoknál az embereknél, akik a hétköznapok során évekig kevesebb, mint hat órát pihennek éjjel, közel ötszörös eséllyel lép fel a betegség azokhoz viszonyítva, akik átlagosan hat-nyolc órát alszanak, derült ki a kutatásból, amelyet szerdán adtak elő az Amerikai Szívgyógyászok Szövetségének a floridai Palm Harborban tartott konferenciáján.

„A vizsgálat tovább növeli azon bizonyítékok számát, amelyek szerint a túl kevés alvás egészségi következményekkel jár. Az alvásra, mint egy wellness-kezelésre kellene gondolnunk életünk során” – mondta el Lisa Rafalson, a New York állambeli Buffalo Egyetem kutató docense, a tanulmány vezető szerzője.

A vizsgálatban 1455 ember számolt be alvási szokásaikról, ezeket összehasonlították az éhgyomri vércukorszintekkel egy hatéves periódus során. Az eredményeket korra, testtömegindexre, a glukóz és az inzulin koncentrációjára, a pulzusszámra, a magasvérnyomásra, a családban előforduló cukorbetegségre és a depresszió tüneteire korrigálták.

A tanulmány nem talált jelentős különbséget azon emberek éhgyomri vércukorszintje és a II-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata között, akik 6-8 órát, illetve akik 8 óránál többet aludtak éjszakánként.

„Az eredményeink reményeink szerint újabb kutatásokhoz vezetnek majd az alvás és betegség ezen nagyon összetett területén” – nyilatkozta Rafalson.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu