Kullancsveszély! - Legfrissebb

Kullancsveszély!

Kullancsveszély!

Hogyan kerüljük el a kullancscsípést, és mit tegyünk, ha már megcsípett?

A kullancsok parányi, pókszabású, ízeltlábú élősködők, amelyek fokozott veszélyt jelentenek a kirándulókra, természetben járókra. Az enyhe tél miatt a kullancsok sokkal korábban, és nagyobb számban jelennek meg, mint az elmúlt években, és számos olyan fertőző betegséget terjesztenek, mint az agyvelő- és agyhártya-gyulladás, valamint a Lyme-kór.

A hazai járványügyi adatok szerint a kullancsok által leginkább fertőzött megyék Nógrád, Somogy, Vas és Zala – 2005-ben a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladásban megbetegedett emberek 77,4%-a ezekben a megyében szenvedte el a betegséget okozó kullancscsípést. A Lyme-kór szempontjából legfertőzőbb területeknek Budapest, valamint Pest, Zala és Nógrád megye számítanak. Fertőző kullancscsípésre természetesen ettől függetlenül az bárhol számítani kell.

A kullancsok nem csak az erdőkben, mezőkön jelentenek veszélyt: a városi parkokban, kertekben is megtalálhatók, és nem csak az embert, de a kutyákat is célba veszik, akik az élősködőket sok helyre képesek eljuttatni. Ezért a védekezéskor kedvenceinkre is gondolni kell, védjük őket kullancsirtó szerekkel és nyakörvvel.

A kullancsok terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni legbiztosabb védekezés a védőoltás, melyet pár évente ismételten be kell adatni. A kullancscsípés ellen ez sajnos nem véd, ezért a szabadban hordjunk megfelelő öltözetet és kerüljük a bozótos területeket, valamint használjunk kullancsriasztó szereket – ez főként csecsemők és várandós anyák esetében fontos. Kirándulások, séták után alaposan nézzük át magunkat, és ha kullancsot találunk magunkon, azonnal távolítsuk el. Ehhez gyógyszertárban kapható speciális csipesz és ún. kullancseltávolító kanál, ha azonban nincs ilyenünk, egy csipesszel a feji végénél megfogva óvatosan húzzuk ki az állatot úgy, hogy a potrohát ne nyomjuk össze.

A kertek, parkok rendszeres karbantartásával, a gaz irtásával, az avar összesöprésével pedig közvetlen környezetünkben megelőzhetjük a kullancsok elszaporodását.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu