Szex válság idején - Nőknek

Szex válság idején

Szex válság idején

A gazdasági válság életünk számos területén érezteti hatását. A szex sem kivétel ez alól. Kérdés, hogy kedvez-e a szexuális vágyaknak a gazdasági helyzet, vagy nem.

Az internetes társkeresők forgalma láthatóan megélénkült a válság első hónapjaiban, és sokan vallották azt, hogy a legolcsóbb szabadidős tevékenységnek a szexet tekintik. Sőt, a szexboltok forgalma is fellendült. Egy professzor szerint a pénzhiány miatti aggodalom, az elbocsátástól való félelem növeli az agy dopamintermelését, mely hormon többek között a romantikus szerelemmel is kapcsolatba hozható.

A stresszes idők növelik a kötődés érzetét, ami ilyenkor azért is megy könnyebben, mivel sokkal érzékenyebbek vagyunk. A szex tulajdonképpen egyfajta természetes terápiaként működik, hiszen a szexuális aktus során oxytocin szabadul fel, mely a jó érzésekért felelős hormonok egyike.

Az érem másik oldala viszont, hogy az emberek még inkább idegesek, szorongóak, többet dolgoznak, hogy pótolni tudják elbocsátott párjuk kiesett fizetését. A fárasztó, hosszú túlórákkal végződő munkanap után a szex az, amire a legkevésbé vágynak. Egy munkáját vesztett férfinak ráadásul még önértékelése is csökken, ami kihathat szexuális teljesítményére, akár merevedési problémákat is okozhat.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu