Koleszterin-csökkentővel az Alzheimer-kór ellen - Senior

Koleszterin-csökkentővel az Alzheimer-kór ellen

Koleszterin-csökkentővel az Alzheimer-kór ellen

A koleszterin-csökkentő gyógyszerek egyik csoportja képes frissen tartani az agyműködést és megelőzni az Alzheimer-kór kialakulását. Noha azt a megfigyelést, hogy a koleszterin szint csökkentő sztatinokat szedők kevésbé veszélyeztetettek az Alzheimer-kór kialakulása szempontjából, régen ismerjük, jelen tanulmány magyarázatul szolgálhat a kedvező hatás mechanizmusára is.

Az Alzheimer-kór egyik jellemezője, hogy az agyszövetben kóros lerakódások keletkeznek, melyek nagy valószínűséggel fontos szerepet játszanak az agyi funkciók csökkenésében. A lerakódások az úgynevezett amiloid prekurzor fehérje származékai. Az amiloid prekurzor fehérje két úton bomolhat le. Egyik, amikor a belőle keletkező apró darabok szorosan egymáshoz tapadva lerakódást képeznek. Másik, amikor enzimek olyan darabokra hasítják, amik képesek vízben oldódni. Ezen utóbbiak nem vesznek részt a lerakódás kialakításában.

A PloS Medicine januári számában megjelent tanulmány szerint a sztatinok az amiloid prekurzor fehérje lebontásának második útját segítik, ezzel csökkentik a lerakódások, így az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét. Amennyiben a gyógyszerügyi hatóságok elfogadják, hogy a sztatinok hosszú távú szedése csökkenti az Alzheimer kór kialakulását, ezek lehetnek az első betegségmódosító gyógyszerek a rettegett betegség gyógyításában.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu