Kávéval az Alzheimer-kór ellen - Senior

Kávéval az Alzheimer-kór ellen

Kávéval az Alzheimer-kór ellen

Napi öt kávé enyhítheti az Alzheimer-kórral járó memóriaproblémákat, mert a koffein gátolja a betegséget jelző fehérje-lerakódások kialakulását az agyban – igazolták amerikai állatkísérletek. A kutatók hamarosan embereken is megkezdik a próbálkozásokat, és lehetséges, hogy az eredmények nemcsak az időskori szenilitás megelőzésére, de kezelésére is ötletekkel szolgálnak majd.

Egy floridai kísérletben a koffein egerekre gyakorolt hatásait vizsgálták. A memóriazavarokat mutató egerek a kísérlet idején 18-19 hónaposak voltak, ami nagyjából 70 éves emberi kornak felel meg. Az egerek egyik csoportja koffeinnel dúsított, másik fele tiszta vizet ivott. Naponta öt kávénak, mintegy 500 milligramm koffeinnek megfelelő mennyiséget vettek így magukhoz az anyagból a rágcsálók. A kutatók szerint két csésze capuccinónak, 14 csésze teának vagy 20 pohár kólának felel meg ez a napi adag. Két hónap elteltével újra elvégezték az egereken a memóriatesztet és azt tapasztalták, hogy a kávézó csoport sokkal jobban teljesített, mint korábban, gyakorlatilag úgy, mintha nem lett volna beteg, míg a tiszta vizet ivók állapota nem változott.

A koffeines egerek agyában ráadásul 50 százalékkal csökkent a béta-amiloid fehérje molekuláiból álló plakkok mennyisége, amely a demenciával járó Alzheimer-kórt jelzi. A kutatók azt is feltételezik, hogy a koffein a gyulladást is csökkenti az állatok agyában.

Gary Arendash, a kutatás vezetője úgy véli, hogy eredményük nem csupán a kór megelőzésére, de a már kialakult betegség kezelésére is ötlettel szolgál. Az állatkísérletek sikerén fellelkesült csoport hamarosan az emberi próbákat is megkezdi. Az eredeti tanulmányt a Journal of Alzheimer’s disease című szakfolyóiratban tették közzé.

Kapcsolat:

Impresszum Médiaajánlat Created by: Admind.hu